Az intelligencia – pongyolán fogalmazva – az összefüggések megértését és a problémamegoldó képességet jelenti. Gyakran az intelligenciához sorolják a gyors gondolkodást, a jó memóriát és a műveltséggel kapcsolatos ismereteket is. Másfajta gondolkodásmód szükséges ahhoz, hogy egy adott kereten belül hatékonyan megoldjunk egy problémát (analitikus gondolkodás), mint ahhoz, hogy magát a keretet feszegessük, és kevés információ alapján meglássuk a lényeget (kreatív gondolkodás), vagy hogy sok adat birtokában felépítsük magát a fogalmi keretet, és rendszerként szemléljük az adott problémát (szintetikus gondolkodás).
A lényeglátó gondolkodást az evolúció alakította
Szintén más kvalitások szükségesek egy absztrakt probléma megoldásához (IQ; intelligencia hányados), mint az emberekkel való kommunikációhoz (EQ, érzelmi intelligencia hányados). Zseninek tartjuk a különleges matematikai képességgel rendelkezőket, például az Asperger-szindrómás autistákat. Pedig ez a képesség valószínűleg alapból rendelkezésünkre állna, ha az ősi körülmények között lett volna értelme. Amikor ugyanis a barlangi oroszlán támadt az ősemberre, nem az volt a lényeges információ, hogy hány levél van a közeli vadalmafán, vagy hogy az oroszlán ugrásszögének és erejének ismeretében kiszámítsuk a pontos érkezési helyét, hiszen az ismert volt (az ősember maga). Az oroszlán szándékainak kifürkészése sokkal fontosabb volt: például felismerni, hogy evett-e már vajon.
Még fontosabb volt a törzsbéli társak szándékainak megfejtése, főként a törzsbéli nőkkel kapcsolatban. A problémát jelzi, hogy ma egy egyszerű számológéppel óriási sebességgel tudunk matematikai egyenleteket megoldani, de még a legütősebb szuperszámítógépek sem nem tudják reprodukálni az emberi lényeglátó gondolkodást, ez ugyanis jóval nehezebb probléma.
Intelligencia – örökletes vagy szerzett képesség?
Óriási vita van azt illetően, hogy az intelligencia inkább örökletes, vagy szerzett sajátságunk. Az örökbecsű aforizma szerint egy genetikaprofesszor gyerekei öröklik, tanítványai pedig szerzik e képességet. Valamilyen ok miatt a genetikai teória tetszetősebb a laikusok számára, mint a verejtékkel megszerzett képesség elmélete. Lehetséges, hogy ennek oka az, hogy a DNS-ben lappangó értelem menti azt a körülményt, ha ez esetleg külsőleg nem nyilvánul meg. Az egyes rasszok és népcsoportok elleni legmetszőbb gyűlölet is az IQ értékek genetikai létének megkérdőjelezésében nyilvánul meg.
Környezet és intelligencia
A szülői motiváció jó hatással lehet a gyerek intelligenciájára
Az intelligencia tekintetében környezetként elsősorban a szociológiai körülményeket értjük. A stimuláló családi és iskolai légkör zsenit nevelhet. Nem lehet puszta véletlen, hogy a Fasori gimnázium ontotta a tehetségeket, mint ahogy az sem hogy a hejőkeresztúri általános iskolába a gyerekek sietve járnak, hogy tanulhassanak.
Egy–egy tanár áll a háttérben, aki képes megragadni a gyermekek és a fiatalok öröklött megismerés vágyát, nem pedig elfojtani, mint azt sokszor a jelen iskolarendszer teszi. Polgár apuka elhatározza, hogy sakkbajnokokat nevel a lányaiból – az eredmény ismert. Ezek a példák azt mutatják, hogy a motiváló
környezet alapvető hatással van az intelligenciára. Hozunk-e valamit vajon a génjeinkben is?
Genetika és intelligencia
A klasszikus genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a biológiai szülőktől elkülönülten nevelkedő gyermekek észbeli képességeik sokkal jobban hasonlítottak a valódi, mint a nevelő szülőkére. Az IQ meghatározásában a genetikának 40-80 százalékot tulajdonítanak, de nem világos, hogy mi lehet ez a genetikai háttér.
Nem esik messze az alma a fájától?
A kíváncsiság génje
Hat-e az agy folyamatos tréningezése az intelligenciára?
Sokan úgy gondolják, hogy az intelligencia az agy folyamatos tréningezése következtében alakul ki, tehát inkább következmény, mint ok. Az agyunk kreatív tevékenységre való használatát a motiváció serkenti. Tehát feltételezhető, hogy ha találunk a motivációra vonatkozó genetikai változékonyságot, akkor egyben az intelligencia öröklődési komponenseit is megismerjük. Az ember egyik dopaminreceptor (DRD4) génjében van egy olyan régió, amely ismétlődő szakaszokból áll: egyetlen ismétlődő szakaszt 48 bázispár alkot, ami 16 aminosavat kódol. A leggyakoribbak a négyszeres (R4) és a hétszeres (R7) ismétlődések.
Egy kutatásban az R7-es variánssal rendelkezők nagyobb motivációval keresték az újdonságot, mint az R4-es variánst hordozók. Közvetlenül az intelligenciára vonatkozó vizsgálatokat nem végeztek, kimutatták viszont, hogy az R7-es alléllal rendelkezők jóval könnyebben létesítenek egyéjszakás kalandokat (50 százalék), mint a R4-es változattal rendelkezők (20 százalék). A DRD4 sokfélség hatását a kíváncsiságra megvizsgálták egy cerkóffajnál és a széncinegénél is, s mindkét esetben pozitív korrelációt kaptak.
Egy vagy több gén tehet az intelligenciáról?
Hogyan lehetséges az, hogy egyetlen gén egy ilyen komplex tulajdonságot képes kódolni, mint az intelligencia? Sehogy, az intelligenciát nyilvánvalóan rengeteg gén határozza meg. Még az is lehetséges, hogy mesterkélt egyes gének kiemelése, mivel az emberi szervezet egységes rendszer, és ha elveszünk belőle egy részt, akkor más részek sem működnek tökéletesen (ha egyáltalán). Elméletileg azonban lehetséges, hogy egyetlen gén változékonysága intelligenciabeli varianciát okoz a populációban. Az emberi genom változékonysága rendkívül alacsony, csupán 0,1 százalék a pontmutációk (egyetlen báziscsere) tekintetében. Ráadásul e változékonyság döntő többsége funkcionális szempontból semleges.
Érdekes módon azonban a viselkedést kódoló gének esetében relatíve magas a funkcionális változékonyság. Tehát valószínűleg egy magas intelligenciával rendelkező egyén nem egy, hanem több gén „megfelelő” allél variánsával rendelkezik, a genetikai komponensek tekintetében.
Lehet-e egy átlagos gyerekből később zseni?
Valószínűnek tűnik, hogy egy átlagos genetikai háttérrel rendelkező emberből is lehet zsenit faragni, csak lehet, hogy kicsit nehezebb. Úgy tűnik, hogy a környezet és a gének ugyanarra a biológiai rendszerre hatnak, ez pedig a gének kifejeződése. A DNS és az azt körülvevő hiszton fehérjék kémiai módosítása a génkifejeződés elsőrendű szabályozó mechanizmusait képviselik. Az ezt vizsgáló tudományterület neve epigenetika. Gyanítható, hogy az intelligenciánk kialakulását illetően ez a diszciplína fog majd választ adni.
Evolúció és intelligencia
Miért alakította ki az evolúció az elmés gondolkodást?
Az elménk emelt ki bennünket az állatvilág sötétjéből. De vajon mi volt a megnövekedett észbeli képességeink eredeti oka? Az intelligenciák egyfajta svájcibicskaként minden felmerülő problémát megoldott volna, ez volt a sikerünk kulcsa? A modern evolúciós elméletek bizonyos speciális képességeket tételeznek fel az agy és elme fejlődésének mozgatórugójaként. Ezek egyike szerint az intelligenciánkat mások átverésére használtuk.
További elméletek az evolúció és az intelligencia kapcsolatára
Mások szerint a magas szintű és hibátlan agyműködés csupán azt jelzi, hogy mentesek vagyunk a parazitáktól, és ezért a leendő partnerünk szemében kisebb genetikai rizikót képviselünk. Megint mások, az elmét a hencegés eszközének tartják. Egy alternatív lehetőség az, hogy az intelligencia csupán egy „megszaladt” dísz, mint a páva káprázatos tollazata. Az intelligenciánk és a partnereink intelligenciánkat illető csodálata egy mókuskerékszerű mechanizmus részeként pörgethette egymást az ősidőkben. Nem tudjuk a valós okot.
Az azonban bizonyos, hogy az elménket a génjeinken keresztül az evolúció formálta. A gének pedig elsősorban az evolúciós szempontból hasznot hozó viselkedés motivációjával érik el céljukat. Vajon felismeri-e ezt az intelligenciánk, és ha igen, képes-e ellentmondani a gének önzésének?
A szerző egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Biológiai Intézetének intézetvezető igazgatója.
A cikk teljes terjedelemben az Index-en olvasható, Örökölhető az intelligencia>>> című írásban.
Szerző: dr. Boldogkői Zsolt
Forrás: Index
Fotó: Freedigitalphotos.net
<
