Lux Elvira a vágyálmokról és a beteljesülés boldogságáról A tinédzser lányok az álomlovagról ábrándoznak, a holdbéli csónakosra vágynak, akinek a karjaiban az első pillanatban beteljesedik a boldogságuk, pedig éppenséggel ezekből az elvárásokból indulnak ki a legnagyobb csalódások.

A mindent elborító információdömping ellenére ugyanis a fiataloknak  és sokszor az idősebbeknek  sincs valós képük a szexualitás lényegéről – mondja a neves szexuálpszichológus, dr. Lux Elvira.

Talán nincs is ma olyan korosztály, amelyik ne találkozna lépten-nyomon valamilyen formában a testiséggel
Így igaz, és közben rengeteg valótlansággal tömik tele az emberek fejét. Az élethez természetesen a szexualitás is hozzátartozik. Az embernek nagyon fontos, hogy nemzőképes, hogy utódot hozhat a világra, például a hallhatatlanságának egyik biztosítékát is látja ebben.  
Nem az a baj, hogy az emberek másként vagy más időben kommunikálnak egymással szexuálisan, mint ahogyan régebben tették, hanem hogy éretlenek erre. A tinédzserek olyannal fekszenek ágyba bemutatkozás előtt, akiről nem tudják megítélni, hogy más emberi viszonylatok között közük lehet-e egymáshoz. Tehát nem pusztán szexuális morálról kell beszélnünk, hanem általános emberi erkölcsről, amelyet legbölcsebben a mózesi kőtáblákon foglaltak össze. A tízparancsolatból csak egy, a hatodik szól kifejezetten a szexualitásról (Ne paráználkodj!), de van még kilenc másik is! Mélységesen egyetértek Berzsenyi gondolatával: „Így minden ország támasza, talpköve/ A tiszta erkölcs, melly ha megvész:/ Róma ledul, s rabigába görbed”. És láttuk: ledőlt Róma, a perzsa és a tatár birodalom, a kommunizmus, mert mindenhol moráldeficit következett be. És hol tartunk ma?

Az emberektől manapság távol állnak az efféle nagy igazságok
A múltkor elküldtek hozzám egy kétdiplomás, harmincas fiatalembert, aki úgy nézett rám, mint valami múzeumi tárgyra, amikor az erkölcsről beszéltem neki. Kit érdekel ez? A morál semmit nem jelent – mondta –, különben is miért hiszi az én korosztályom azt, hogy a mi erkölcsi meggyőződésünk rájuk is ugyanúgy hat? Miért kéne olvasni, ismerni a görög–római kultúrát…? Pedig nincs olyan népcsoport, még horda sem, ahol az eszmeiséget ne találták volna fel, legfeljebb a tárgya változott. Isten minden emberbe tett egy kis lelket, nem lehet letagadni, hogy pszichoszomatikus lények vagyunk, hogy pszichénk is van.
Látom a pácienseimen – hiszen közel ötven éve foglalkozom emberekkel –, hogy akinek nincsenek gondolati élményei, az olyan üres, mint egy entellektüel család frizsiderje. Ha nincsenek belső tartalmak, a formaságok kerülnek előtérbe. És ennek a szex csupán egy kis szelete.

Eleink nagy jelentőséget tulajdonítottak a nászéjszakának. Ma van-e még jelentősége?
A nászéjszaka a házasságkötéshez kapcsolódik, és a jelentőségét az adta, hogy a nászéjszakán elvárták a nőktől, hogy szüzek legyenek. Ma már a szüzesség sajnos sokak számára nem érték. 1968-tól, az úgynevezett szexuális forradalom idejétől indult el az a folyamat, amely megváltoztatta a nemiség célját: korábban a fajfenntartás volt az elsődleges szerepe, ekkortól azonban a nemi kielégülés öröme nyert prioritást. A nők levetkőztek az utcán, és szabadabbak lettek a kapcsolatok tárgyát tekintve is. Nem véletlen, hogy ekkortól váltak mindenki számára könnyen elérhetővé a különféle fogamzásgátló módszerek is. Realizálták az eszmét, hogy bárki „büntetés” nélkül szeretkezhessen, ha kedve van hozzá. 

Ön szerint mi a szexualitás valódi szerepe az életünkben?
A szex elsősorban arra való, hogy utódot nemzzünk általa; nem cél, hanem eszköz az örömszerzésre. Fokozottabb az öröm, ha az ember szereti a partnerét, és teljes az élmény, ha szerelmesek egymásba. Ha szeretünk valakit, azt kívánjuk, bárcsak a bőre alá bújhatnánk, hogy mindig velünk legyen. Ma is az a cél, hogy lány és fiú egyaránt fokozatosan fejlődve jusson el az egymás nézésétől a kézszorítás élményén keresztül az első csókig és azon túl is. A fokozatosság azért szükséges, hogy megismerjék, megtanulják, átéljék az érzelmek gazdag skáláját, mire eljutnak a szexuális kapcsolatig.

Ön katolikus, hat évtizede él monogám a házasságban. Jól tudja, hogy a hitüket gyakorló keresztény emberek számára fontos a szüzesség, érték a házasság, a gyermek… Ugyanakkor tapasztalja azt is, hogy számos párkapcsolat a testi érintkezésben megélt kudarcok miatt bomlik föl.
A nőknek tinédzserként az él a fantáziájukban, hogy egyszer találkoznak az álomlovaggal, a „holdbéli csónakossal”, és minden vágyuk beteljesül a szerelemben. A szexuális együttlétről is van egy elképzelésük, de az sem valóságos. Márpedig minden tanulás úgy működik, hogy az új ismeretet a már meglévő asszociációs sorhoz kapcsoljuk. A nő életében azonban két terület van, amelynek nincs előzetes mintája, nincs meglévő asszociációs sora: az első szülés és az első orgazmus. Még orvostanhallgató koromban Went István tankönyvében az orgazmust a tüsszentéshez, a szülést a menstruációs görcshöz hasonlította. A fiziológiai mechanizmusuk valóban hasonló, de egyáltalán nem ugyanaz az élmény, hiszen a menstruációs görcsnél a méhnek csak az a kis része húzódik össze, ahonnan leválik a nyálkahártya, míg a szülés esetében az egész méh így működik. Tehát rossz a minta, ezért amikor a szülés során az első egész felületre kiterjedő, intenzív méhösszehúzódást érzi a nő, csalódik, mert másként képzelte el. És ha az első együttlétből azt a következtetést vonja le, hogy az kellemetlen és fáj – egyébként a szűzhártya átszakítása valóban jár fájdalommal –, akkor az az élmény meghatározhatja a szexualitáshoz való későbbi viszonyulását is. Az dönt ebben a kérdésben, hogy a fájdalominger vagy a „végre egyesülhetek a szeretett lénnyel” késztetése erősebb-e számára. Biológiailag teljesen természetes, ha az első aktus(ok) során nem történik orgazmus. A hüvelyt ugyanis nem az örömszerzésre találta ki a Jóisten, hanem az utódnemzésre, hiszen a hüvelyfal nem túl gazdag idegvégződésekben, ezért az ingerlése nem vezet automatikusan kielégüléshez.
Idő kell ahhoz, hogy egy pár felfedezze a szexualitásban rejlő örömöket, ám ha túl hamar feladják, hosszú éveket is leélhetnek úgy, hogy bár fizikailag létrejön az aktus – s így a férfi kielégülhet –, a nő nem tud feloldódni, örömöt találni a szexualitásban, s emiatt akár mindkét fél csalódottnak érezheti magát.

El lehet ezt valahogyan kerülni?
A csalódás tárgya az irreális, idealisztikus vágyképzet. Amikor Michelangelo dolgozott a Mózesen, addig faragta, formálta a kőtömböt, míg tökéletesnek nem találta a művét, és akkor azt mondta: „Mózes, szólalj meg!” Mózes azonban nem szólalt meg. Amit elképzelünk, az ideál, eszme. Ha ebből valóságot akarunk faragni, az soha nem lesz olyan tökéletes, mint amilyennek vártuk: a kőből nem lesz Mózes. De nem dobjuk el a vésőt, hanem újrakezdjük a munkát, próbálkozunk. Ez a szexusra is érvényes – persze nem mással kell kísérletezni, hanem azzal, akit választottunk.

Mi tehát a recept?
Félretenni az elvárásainkat és tudomásul venni, amit Saint-Exupéry A kis herceg című meséjében a róka mondott: „Semmi sem tökéletes.” De attól még nagyon sok örömöt rejthet.

Sz. Kiss Mária
Family.hu

Fotó: Freepik