Vekerdy tanácsai középiskolások szüleinek - Erre az 5 dologra lesz szüksége egy kamasznak a boldogulásához

Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


Vekerdy tanácsai középiskolások szüleinek - Erre az 5 dologra lesz szüksége egy kamasznak a boldogulásához

Ha gyermekünk a kamaszkorba lép, óriási változásoknak lehetünk szemtanúi. A korábban aranyos, érdeklődő gyerek egyszerre mogorva vagy csendes lesz, bezárkózik, látszólag nem érdekli semmi, vagy épp napokig csak a kanapén heverészik nagyokat sóhajtozva. Nem lesz így gond a sulival? Mi történhetett vele? Vekerdy Tamás szerint: semmi különös. Csak kamasz. De milyen képességekre van ma szüksége egy fiatalnak? Mire figyeljünk oda, és mi az, amit elengedhetünk?

A szülők körében jól ismert pszichológus gondolatai rendkívüli népszerűségnek örvendenek a szülők körében.

A Kamaszkor körül című könyv írója szerint a tinédzserek azért tűnnek lustának, mert egyszerűen belefáradnak a növésbe, és valódi, fiziológiai fáradtságot éreznek.

Sőt, a látszólagos semmittevés közben feldolgozzák a velük történteket, és álmodoznak, márpedig az efféle befelé figyelő álmodozást a pszichológia is ismeri és olyan hatékony feldolgozási folyamatnak tekinti, mely a nagy indulatokat, lelki feszültségeket képes elsimítani, márpedig ez igencsak gyakori a kamaszkorban.

A tanulás azonban ekkor sem kerülhető meg… De mennyire lényegesek a jó eredmények? Vekerdynek erről is határozott meglátása volt: "Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük." 

Egy alkalommal arról kérdezték Vekerdy Tamást, mit tanácsolna a mai középiskolásoknak és szüleiknek. Íme a válasz, mely összecseng a fenti gondolatokkal is:

“Azt, hogy öt dologra lesz szüksége a következő évtizedekben: értő olvasásra, írásra, elemi számolásra (nem a rengeteg marhaságra, amit matematika címén tanítunk ma), számítógép-használatra és angol nyelvre. Fontos lesz a kritikai érzék és a kreativitás. Amit ma követelnek az iskolában, az sajnos minden kreativitást megöl. Csiffáry Gabriellának jelent meg egy nagyszerű könyve, a "Magyarázom a bizonyítványom", nyolcvannyolc híres magyar embert tárgyal, és kiderül, hogy túlnyomó többségük elképesztően rossz tanuló volt! Fekete István megbukott természetrajzból, Eötvös Loránd pedig elégségesre végzett fizikából - aztán fizikai Nobel-díjra javasolták. Nem kell mindenáron jó tanulónak lenni. A tehetség nem jó tanuló. A tehetség deviáns.

 

Szerző: Szülők Lapja
Fotó: Freepik


Szülők lapja

Ovi, suli

Szülők lapja


2024.09.03