Azok a gyermekek, akik érzelmileg éretlen szülők mellett nőnek fel, felnőttként könnyen találják magukat boldogtalan felnőttkori kapcsolatokban, lelki hiányérzetük és fájdalmuk pedig nagyon is valós, a testihez hasonló szenvedés. Szülőként fontos átgondolni, mi magunk érzelmileg is elérhetőek vagyunk-e gyermekünk számára. Ha úgy érezzük, van még miben fejlődnünk, tudatossággal tegyünk érte!

Először is érdemes tisztázni, mit takar az „érzelmileg elérhetetlen” szülő fogalma. A jelenség ugyanis nem biztos, hogy egyértelmű. Az ilyen szülők egészségi, gazdasági és társadalmi szempontból akár még átlagon felül is gondoskodnak gyermekükről, ugyanakkor a gyermek nem kapja meg tőlük a legfontosabbat, a számára alapvető szeretetteli, megnyugtató és biztonságos kereteket nyújtó érzelmi visszajelzéseket.

 

Hogyan lehet felismerni az érzelmileg elérhetetlen szülőt?

- nem mutat empátiát a gyermek érzelmi állapotaira

- kerüli az érzelemnyilvánításokat, falakat húz fel

- ugyanakkor ennek ellenkezője is előfordul: kontrolláló, egészségtelen szimbiózist alakít ki a gyerekkel (aki így nem fogja megtapasztalni, milyen az egészséges kötődés)

- merevség, tárgyilagosság jellemzi

- zárkózott, kerüli a fizikai kontaktust (pl. ölelést) gyermekkel

- szeretetét (gondoskodását) jellemzően féltéssel, prédikálással vagy szigor útján mutatja ki („a te érdekedben...”)

- kevéssé fogadja el az egyediséget

- lekicsinyli gyermeke érzelmeit ("lépjünk túl rajta")

- nem emlékszik múltbeli ígéreteire (ezzel csalódást okoz)

- a gondoskodás ellenére érzelmi távolságot tart.

 

Mielőtt elítélnénk ezt a magatartást, ne feledjük: gyakran az ilyen szülő is hasonló közegben, hasonlóan fájó érzelmi hiányban nőtt fel, és nagy eséllyel ez volt az egyetlen követhető példa a számára.

Hogyan hat az érzelmileg elérhetetlen szülő viselkedése a gyermekre?
 

Érzelmileg elérhetetlen szülők mellett a gyermek érzelmileg éretlen maradhat, hiszen nincs lehetősége megtapasztalni és kialakítani magában az intimitást.
Nem érzi, hogy szeretik, hogy elfogadják őt feltétel nélkül, sőt, akár láthatatlannak, csúnyának vagy silánynak is érzékelheti önmagát. 
 

Ez a korai fájdalmas tapasztalás sok későbbi probléma melegágya is.
 

Tátongó űr
Az így felnőtt ember az ürességérzés okával sokszor még felnőttkorban sincs tisztában. Az örök magányosság és hiányérzet egész életén át elkísérheti, és rossz esetben különféle káros szenvedélyekkel vagy kapcsolatokkal próbálja majd kitölteni ezt a hiányt - többnyire sikertelenül.
 

Az ismerkedés és kapcsolódás is akadályokba ütközik
A párkapcsolati választások is ugyanezt az elérhetetlenséget tükrözik: a gyermek felnőve olyan párokat választ majd, akik érzelmileg szintén elérhetetlenek, mert számára tudattalanul ez a komfortos, ezt a közeget ismerte meg gyerekként.
Talán magyarázatot sem igényel az a tény, hogy ez mennyi felnőttkori fájdalom okozója lehet – hacsak valaki nem elég tudatos ahhoz, hogy - önmaga vagy szakember segítségével - feldolgozza gyermekkori sérelmeit.

 

Hogyan küzd meg a ridegséggel, az érzelmi elidegenítéssel a gyermek – gyermekként?
 

1. Egy idő után „bezárulhat”, azaz nem beszél, nem válaszol; már nem keresi a felnőtt érdeklődését az érzelmi kapcsolat hiánya, a szülő távolságtartása, merevsége miatt.

2. Ennek ellenkezője is megtörténhet: állandóan és kitartóan próbálja magára felhívni a figyelmet, mely aztán „idegesíti” a szülőt, ezzel pedig a feszültség csak tovább nőhet a családban.

3. Maximálisan igyekszik megfelelni az elvárásoknak, szerepet játszik, hogy elnyerje a szülő elismerését vagy figyelmét.

4. Fantáziája segítségével egy olyan mesevilágot képzel maga köré, melyben teljesülnek érzelmi vágyai. Ha ezt a gyermek a jövőképére is kivetíti, az sok, fentebb említett kapcsolati és életvezetési probléma okozója lehet.

 

Fotó: Freepik