Őszintén számoljuk össze, hányszor törtük magunkat össze azért, hogy a karácsony tökéletes legyen? Hányszor bántuk meg december 27-én azt a túlzott erőfeszítést, ami miatt épp az ünnep öröméről és a felhőtlen együttlétről maradtunk le? És hányszor kérte számon bármelyik családtagunk, hogy miért nem pucoltunk ablakot vagy főztük mi a halászlevet?

Miért ünnepekkor robbannak ki a veszekedések? Miért az elvárt ünnepi szokások görcsös erőltetése, az őrült vásárlás és a kimerültség jellemzi az ünnepet? Ehelyett bekuckózhatnánk, meleg teát iszogatva közösen mesét nézhetnénk és este sétálhatnánk egyet az ünnepillatú, hidegen csillámló, csöndes utcákon...

Valóban békés a karácsony?
Váratlan vagy nem szívelt látogatók? Odaégett hal, szétfolyt csokimáz? Ne csináljunk belőle tragédiát! A hosszú decemberi munkanapok után nem csoda, ha a fáradtságtól hibákat vétünk, vagy nem szívvel-lélekkel készülődünk. Ismerjük be, hogy elfáradtunk vagy nincs kedvünk valamihez! Beszéljük meg szeretteinkkel, hogy idén lazábbra vesszük és csakazért sem kapunk idegbajt!
Vekerdy Tamás szavai igazán felszabadítóak a témában: „Az ünnepek fontosak - amennyiben arra figyelünk, amire érdemes, és nem ragaszkodunk mereven a részletekhez. Ezeket a tébolyokat, hogy úristen, kész van-e a majonézes krumpli, érdemes elkerülni. Nincs kész – hát aztán? Kész van-e a bejgli? Egy nagy túrót van kész, majd kész lesz karácsony második-harmadik napjára, vagy azután, amikor épp ráérünk foglalkozni vele. Koncentráljunk arra, ami tényleg számít, mert az érdektelen részletkérdéseken való görcsölés tönkreteszi az ünnepek hangulatát és örömét.”
 

Ajándékozzunk vagy sem?
Az ajándékok halmozásának sincs semmi köze a karácsony mondanivalójához. Igaz, gyermekünk öröme minden pénzt megér, de valljuk be, szemünk fénye a nappaliban elterülő és polcokról kiömlő játékhalomnak csupán igen kis százalékával szokott játszani. Vekerdy így vallott erről: „Hiába vásárolunk mindig újat, másfélét, csak idegessé tesszük a játékok tömkelege közt kielégítetlenül maradt gyereket.” Többet ér néhány egyszerűbb praktikus apróság, mint a legszuperebb kütyü és játék, ami valójában csak elveszi a kreativitás és szabadon áramló ötletek lehetőségét a gyerektől. Gondoljuk át azt is, nem tárgyakkal akarjuk-e kompenzálni a túl kevés év közben együtt töltött időt? Jut-e az ajándékok mellé elegendő kötődés, érintés, birkózás, mondókázás, ölelés, játék és beszélgetés is? Ha a mérleg az utóbbiak felé billen, akkor nem lesz baj, mondja a szakember.

Felejtsük el a „nagykönyvben megírt” karácsonyt!
Az ünnep idealizálása csak újabb stressz forrása. És bár mindezt tudjuk jól, mégis évről évre elkap minket a gépszíj. Mert meg akarunk felelni a gyerekkorban tapasztaltaknak (pedig már az is a szülők, főleg az anyák mártír erőfeszítésének volt köszönhető), és mert meg akarunk felelni saját vagy mások  - vélt vagy valós - elvárásainak is.
Az ünnep olyan lesz, amilyenné tesszük! Emlékezzünk, gyermekként milyen varázslatosnak és titokzatosnak éreztük a karácsonyt! Miért ne őrizhetnénk meg ilyennek felnőttként is? Miért ne vehetnénk meg a boltból a bejglit, ha nincs kedvünk, időnk vagy erőnk elkészíteni (vagy egyszerűen nem szeretünk sütni)? Miért ne lehetne 20-án fát állítani vagy 26-ra tenni a családi ebédet? Mire emlékezzenek a gyerekeink: a sütő mellett kócosan idegeskedő anyára, aki utoljára ült le az asztalhoz, vagy a vidám anekdotázással egybekötött barchobázásra, sok nevetésre, ölelésre és a csillogó fa alatt illatozó (akár bolti) mézeskalácsra, amit végül kiborított a macska, de mi azon is csak nevettünk?
És végül: mi magunk mit várunk el másoktól? Megítéljük őket, megjegyzést teszünk családtagjainkra, ha nem a megszokottak szerint töltik az ünnepet vagy fogadnak bennünket?

Egyre többen gondolkodnak másképp
Egy Vekerdy Tamás emlékoldalon a kommentelők kifejtették a témával kapcsolatos véleményüket, melyeket érdemes megfontolni.
Egy édesanya arról ír, hogy náluk már évek óta megdőltek a karácsonyi „szokások”: az ünnepet ajándék közös időként fogják fel, amit végre egymással tölthetnek el, zavartalan nyugalomban. Számukra egyszerűségében szép az ünnep: a földön ülve, gyümölcsöstál mellett beszélgetnek és társasjátékoznak, az ajándék pedig pusztán az egymásnak adott idő és odafigyelés.
Van olyan anyuka, aki saját magát ajándékozza meg az ünnepek előtt egy kis énidővel, amikor feltöltődhet, leteheti a mindennapi stresszt, a szorongást, így nem a munkahelyi hajtásból esik be a konyhába sütni-főzni.
Más teljes nyugalommal készít salátát a bolti grillcsirkéhez, és cukrászdából hozza a bejglit, ajándékokat pedig évek óta csak a gyerekek kapnak...

Idén legyen másként! És ezúttal ne csak fogadkozzunk…
A „minden kész van” idén ne a vásárlást, a rogyásig takarítást és az egész napos konyhában ácsorgást jelentse! Ne maradjunk le a saját életünkről, ünnepünkről és közös perceinkről!
Idén mi magunk legyünk kész a tökéletesség elengedésére, a lelassulásra és a pillanatok megélésére. Legyen valóban, őszintén áldott az ünnep…tőlünk és egymástól!
 

Fotó: Vekerdy Tamás emlékoldal